Kifosztott mező tenyérvonalán
egy kavicson egyensúlyoz a nap.
Az ég telhetetlen gyomra korog,
és a fémsötét, mint ördöglakat
íve, meghajlik rajtam.
Keresztül.

Szirmokat szorítok. Világokat.
Az ébredő rigók nyelvén szólok
és seblázas pusztaságokat
csitítok.

Látom a füstszínű madarakat
a felhők felhasadt szájpadlásán.
Hallom a kiszáradt torkú földek
rianását.

Megfeszült akarat.

Mégis. Az ébredő rigók nyelvén…

2012. május 31., 07:43:27