Soha nem pótolható


Fáj, hogy reggelente úgy kel a Nap,
hogy az elmaradt csókok bántanak,
fájnak az agyamban ülő,
borzalmas percegő gondolt bogarak,
az elfecsérelt perctöredékek,
az érthetetlen atomnyi élet, mert
egészre vágyom, s csak pillanatot élek,
talán ha hatvan, hetven évet,
lassan meggörbülő háttal,
a lét fájdalmait a pokolra kívánttal,
kívülről látva a csoszogó öreg testet,
aki közben egy ifjú lányarcot festett,
töredékeket vet fel a nap,
s az éjszakába nyúló este
az elmaradt csókok bántanak,
a minden nap hiányzó ölelések,
a kéz érintése, a bőrön átsütő gyönyörű kín,
amit érezhet az ember, belül a csontjain,
amitől más a pillanat, a részecskényi élet,
amelyet egy ember élhet,
talán előrébb vihetné e szegény vidéket,
az elmaradt apró csókok, örömök,
a múzsáim elmaradt csókjai bántanak,
s hogy reggelente így kel fel a Nap.

2012. június 01., 16:27:47